Margit napi ünnepség 2017-ben

Az Intézmény évek óta két részben szervez hagyományos Margit-napi programot. Egyik eseményünk az egyre sikeresebb Családi Nap és Főzőverseny, másik a hivatalos Margit napi ünnepség, melyre ebben az évben június 9-én került sor.

Dr. Badacsonyi Szabolcs főigazgató

Az ünnepi esemény keretében a kimagasló tevékenységet végző munkatársakat elismeréssel jutalmazták.  Az Intézmény menedzsmentje Szent Margit Emlékplakettet, főigazgatói/igazgatói dicséreteket, főorvosi, adjunktusi előléptetéseket adott át és elbúcsúztatta nyugdíjba vonuló munkatársait is. Dr. Badacsonyi Szabolcs főigazgató köszöntőjében elmondta, hogy “idén ünnepeljük kórházunk fennállásának 120. évfordulóját, ami lehetőséget kínál arra, hogy magunk és a közvélemény számára is megmutassuk, min ment keresztül ez az intézmény az elmúlt 120 évben, kik voltak azok a meghatározó személyiségek, akiknek köszönhetően ma is rangot jelenthet ebben a kórházban dolgozni, és milyen eredményeket tudunk – nekik is köszönhetően – felmutatni.” A Kórház vezetése a 120 éves jubileum méltó megünneplését egy jótékonysági est keretében tervezi a Pesti Vigadóban. Főigazgató úr beszédében utalt a Kórház sikereire, fejlesztésekre, melyek az elmúlt időszakban közös erőfeszítéseinknek köszönhetően közel egy milliárd forint nagyságrendben valósultak meg.

Az ünnepség további részében főigazgatói, igazgatói dicséretek, előléptetések átadására került sor:

  • a Kórházért végzett kiemelkedő munkájáért Szent Margit Kórház Emlékplakettben részesült: dr. Polner Kálmán a Nephrológiai Osztály főorvosa, egykori osztályvezető főorvos.
  • kiemelkedő szakmai és lelkiismeretes munkájáért főigazgatói dicséretben részesül: Czene Miklósné közgazdasági osztályvezető
  • orvos igazgatói dicséretben részesült dr. Penyige József a Gasztroenterológiai Osztály főorvosa, osztályvezető helyettese.
  • ápolási igazgatói dicséretben részesült Szalainé Marcinaskó Andrea az urológiai szakrendelés vezető asszisztense
  • gazdasági igazgatói dicséretben részesült Udvardy Péter főmérnök

A közalkalmazotti jutalmazás, valamint az orvosok intézményen belüli szakmai, erkölcsi előmenetelének szabályzata alapján: főorvosi kinevezésben részesült dr. Brauniczer Henrik a Nephrológiai Osztály adjunktusa.

Adjunktusi kinevezésben részesültek:

dr. Magyar Attila, a Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály szakorvosa

dr. Orentsák Áron a Gasztroenterológiai Osztály szakorvosa

– dr. P. Szikszay Ádám, a Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály szakorvosa

Az Intézeti Tudományos és Kutatásetikai Bizottság idén is megrendezte 2017. május 18-án a Fiatal Diplomások Fórumát. A rendezvény nagyon sikeres volt, magas részvétel mellett 10 előadás hangzott el. Az 5 tagú Bíráló Bizottság a prezentációk értékelés során most is a témaválasztást, az önálló munkát, az előadónak a témában való tájékozottságát, és az előadás színvonalát, továbbá az időkeret betartását pontozta. E Tudományos Fórum keretében a fiatal orvosok számára lehetőség nyílik, hogy a bemutathassák gyakorlati felkészültségüket, elhivatottságukat. Az említett szempontok alapján a következő előadók értek el helyezést, melyet pénzjutalommal is díjaztak. (a Bíráló Bizottság döntése alapján két első és két második helyezés született) Az emléklapokat Prof. Dr. Berényi Mariann az Intézeti Tudományos és Kutatásetikai Bizottság elnöke, a Fejlődésneurológiai Osztály osztályvezető főorvosa adta át.

1.dr. Daróczy Tímea az Általános Belgyógyászati Osztály rezidense

1.dr. Gelencsér Viktória az Onkológiai Osztály rezidense

2.dr. Várady Tímea a Nephrológiai Osztály rezidense

2.Szurkos Eszter a Fejlődésneurológiai Osztály pszichológusa

3.dr. Kovács Ágnes az Onkológiai Osztály rezidense

Az ünnepség második felében a nyugdíjba vonuló munkatársakat búcsúztattuk. Megköszönve az évtizedekig, vagy évekig tartó áldozatos, kitartó munkájukat. Köszönetet érdemelnek mindenért, amit a Szent Margit Kórház működéséért és betegeikért tettek.

Nyugdíjba vonult:

  • Végh Ilona a Fejlődésneurológiai Osztály szakápolója
  • Kapelnerné Szőnyey Éva üzemeltetési osztályvezető
  • Gál Erzsébet élelmezési osztályvezető-helyettes

Ünnepségünk a Kézhigiénés Világnap alkalmából, május 4-én megrendezett verseny eredményhirdetésével zárult. A Világnap alkalmából a Kórházhigiénés csoport a Hartmann Rico Magyarország Kft-vel együtt májusban versenyre hívta a Kórház orvosait és egészségügyi dolgozóit, hogy a Hartmann cég által létrehozott online oktatófelületen gyakorolják és gyarapítsák kézhigiénés tudásukat. A verseny egyéni és csapat kategóriában zajlott. A díjakat Bagó Szabolcs Hartmann Rico Magyarország Kft. területi képviselője és dr. Badacsonyi Szabolcs főigazgató adta át.

Csapatban első helyezést ért el a Krónikus Belgyógyászati Osztály. Krónok csapata néven. Csapatban második helyezést ért el a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály KAITO csapata.

Egyéniben orvosok között első helyen végzett dr. Majercsik Eszter PhD. osztályvezető főorvos, a Krónikus Belgyógyászati osztály vezetője.

Egyéniben az egészségügyi szakdolgozók között első helyezést ért el Varga Árpádné a Sebészeti Osztály főnővére.

[Best_Wordpress_Gallery id=”6″ gal_title=”Margit Nap 2017″]