Átadták az új terhesgondozót

Mindenfajta elbizakodottság nélkül, nyugodtan kijelenthető: az önálló Szent Margit Kórház igazi sikertörténet. Az elmúlt évben közel 200 millió forintos fejlesztést hajtottunk végre, 2014-ben pedig immár a harmadik jelentős fejlesztésünk átadási ünnepségére került sor.

Ez év (2014) októberétől a kismamák egy vadonatúj terhesgondozóban találkozhatnak orvosaikkal. Kórházunk kitüntetett figyelmet fordít arra, hogy minőségi szolgáltatások keretében segítse a várandós nők egészségének megőrzését, a magzat egészséges fejlődését, megelőzze a veszélyeztetettséget és a szövődményeket, illetve azok megfelelő időben történő felismerésével elősegítse a és komplikáció mentes szülést.

Az elmúlt évben közel 200 millió forintos fejlesztést hajtott végre a Szent Margit Kórház, 2014-ben pedig immár a harmadik alkalommal került sor átadási ünnepségére. Tavasszal dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár úr és Varga Mihálynemzetgazdasági miniszter úr közreműködésével adtunk át egy vadonatúj CT labort.Szeptember elején Tarlós István főpolgármester úr és Bús Balázs polgármester úr segítségével adhattuk át a felújított Kardiológiai Osztályt.

Most pedig Bús Balázs polgármester kezdeményezése alapján, a kerület támogatásából megújult Terhesgondozó átadására kerülhetett sor, a polgármester úr mellett Varga Mihály Nemzetgazdasági miniszter és dr. Beneda Attila helyettes államtitkár (EMMI Egészségügyi Államtitkárság) közreműködésével.

182430

 

A Terhesgondozó vizsgáló és szociális helyiségei Óbuda Békásmegyer Önkormányzatának 5 millió forintos támogatásával újultak meg. Ez különösen jelentős terület számunkra, mert a Szent Margit Kórház megőrizte azt a korábban országosan is jól működő rendszert, ahol a várandósok gondozásában megfelelő szakmai hátteret tudunk nyújtani az ellátásért felelős kollégáknak, és egységes szemlélet szerint tudjuk megszervezni a várandósok kivizsgálását, gondozását, szülésfelkészítését.

182433

 

Úgy gondoljuk, ennek a rendszernek is köszönhető, hogy nálunk működik Budapest egyik legnépszerűbb szülészete. Az átadó ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter arról beszélt: 2010-től kezdődően négy év alatt 18 százalékkal emelte a kormány az egészségügyi kiadások döntő többségét képező gyógyító, megelőző ellátásokra fordítható összeget. Ma már 932 milliárd forintot fordítanak erre a területre – tette hozzá.

 

Szent Margit Kórház Terhesgondozó által elvégzett járóbeteg vizsgálatok száma:
Beteg-forgalom szerint
Időszak betegek száma
2013. teljes év 9925 fő
2014.01.01 – 09.18-ig 10728  fő
Vizsgálatok szerint
Időszak esetszám
2013. teljes év 2483   (5.640.367 pont)  8.460.055.-Ft
2014.01.01 – 09.18-ig 21473   (5.477.642 pont)  8.216.463.-Ft

(forrás: Szent Margit Kórház )