Emléktáblát avattunk dr. Markovits György, a Budapesti Szent Margit Kórház egykori főigazgatója emlékére, aki több mint 30 éven át dolgozott a kórházban, ez idő alatt kitartóan küzdött azért, hogy az óbudai kórház új épületekkel és új osztályokkal bővüljön.
Dr. Varju Imre Zoltán a Budapesti Szent Margit Kórház főigazgatója az emléktábla avatáson ünnepi beszédében úgy jellemezte dr. Markovits György főigazgatót, hogy "Ő volt a Margit Kórház jelenlegi fizikai valójának, a kubatúrának a megálmodója, a szakmai profilok összeállítója és kórházunk működésének elindítója."
Főigazgató úr ünnepi köszöntője:
"Tisztelt Családtagok! Tisztelt Kollégáim! Tisztelt Vendégeink!
Kivételes öröm és megtiszteltetés, egyben felemelő érzés az emléktábla avatása kapcsán végig nézni az emlékező kollégák, munkatársak és az emléktábla előtt tisztelgők során.
Mindig keresem azokat az alkalmakat, ahol a résztvevőket nem a „hát Ő meg mit keres itt” gyanakvása, hanem a „de jó, hogy te is itt vagy” hangulata köti össze!
Dr Markovits György Főigazgató úr, Sebész Főorvos személye, intézményünk életében betöltött meghatározó szerepe garancia arra, hogy ez itt most egy ilyen kivételes alkalom!
Hiszen Ő volt a Margit Kórház jelenlegi fizikai valójának, a kubatúrának a megálmodója, a szakmai profilok összeállítója és kórházunk működésének elindítója.
Itt a nagyjaink falán elhelyezett emléktáblákon mind Őrlős Endre Professzort, mind Dr Markovits György sebész Főorvost, kórházunk egykori Igazgató Főorvosát volt szerencsém személyesen is ismerni, ki másnak hát – mint nekem – megtisztelő kötelesség ez a rövid megemlékezés.
Köszönöm a Markovits Családnak az ösztönző jelzést, hogy induljon el kórházunk létében és jelenlegi formájának kialakításában meghatározó szerepet játszó egykori főigazgatónk születésének 100. évfordulója nyomán az emléktábla állítás folyamata.
Köszönöm Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat III. Kerületi Polgármesteri Hivatalának az emléktábla elkészítéséhez nyújtott segítségét.
Az önkormányzat képviselőjét kérem tolmácsolja köszönetünket Polgármester Úrnak és a közgyűlésnek.
Tisztelt megjelent családtagok, barátok, ismerősök tisztelt Margit Kórházi kollégák!
Látjuk, hogy dolgozóink mindennapjait a már – már állandósuló nehéz pillanatok sorozata határozza meg. Továbbra is úgy gondolom, hogy a hétköznapokban itt a Budapesti Szent Margit Kórházban az egyik legerősebb kitartásra ösztönző, összetartó erő a mindenkori „Margitosok”, a Margit Kórház dolgozóinak „kollektív emlékezete”, szakmai „emlékezet közössége”.
Az emléktáblákon látható egykori vezetőink mindegyikéről elmondható, hogy történelmi tapasztalatuk, kiemelkedő szakmai pályafutásuk, emberi helytállásuk, példájuk már túlmutat az egyénen. Egy - egy csoport, közösség számára, nekünk Margitosoknak olyan értéket képviselnek, melynek identitásképző ereje van.
Peter Burke brit történész „A történelem mint társadalmi emlékezet” c. írásában kifejti: “Nem a történész, hanem a kollektív emlékezet határozza meg a múlt kulcseseményeit, mivel az emlékezetet magát a különböző társadalmi csoportok hozzák létre. Így végső soron ők azok, akik megmutatják a történész számára, hogy mi az, ami „emlékezésre méltó”.
Mi „Margitosok”, kórházunk mindenkori dolgozói, az emléktábla elhelyezésével most büszkén mutatunk az utókornak egy ilyen emlékezésre méltó példát!
Tisztelt Markovits György Főigazgató Úr!
Most, hogy felkerült a Budapesti Szent Margit Kórház nagyjai sorába ez az emléktábla, mindig jóleső érzéssel nézhetünk fel rád és Te is figyelmes tekintettel tudod kísérni tovább a kórházunkban zajló eseményeket."
dr. Markovits György munkássága:
Orvosgenerációk példaképévé vált, akik törekvéseit folytatják. Mint egyik méltatója írta történelmet írt a Margit kórházért tett elévülhetetlen érdemeivel. A Pro Óbuda díjas sebész-kórházigazgató számos kitüntetést kapott, az alábbi laudáció a Szent Margit Emlékplakett átadásakor hangzott el:
„Dr. Markovits György 1926. május 31-en született Miskolcon. Feleségével két fiú gyermekük született. Orvosi diplomáját 1952 -ben a Budapesti Orvostudományi Egyetemen szerezte, majd aktív szolgálatot teljesített a Magyar Néphadseregben. A katonai szolgálat alatt sebészeti szakvizsgát szerzett. Leszerelését követően a Szent Margit Kórházban kezdte pályafutását 1956-tól 1976-ig, az akkor dr. Örlős Endre által vezetett Sebészeti Osztályon, mint alorvos később pedig adjunktus. 1976-ban egy évig a kórházhoz tartozó Rendelőintézet igazgatói posztját töltötte be.
A kórház történetében 1978 nagy fordulatot jelentett: először neveztek ki független igazgatót dr. Markovits György személyében. 1981-ig a Margit kórház igazgatójaként, majd 1991-ig főigazgatóként tevékenykedett. Ez alatt az idő alatt, az intézmény első számú vezetőjeként sem hagyta abba gyógyító tevékenységét, folyamatosan végzett műtéti beavatkozásokat is. Ebben az időben a kórház az Orvosi Egyetem oktatókórházaként is működött, ahol német es angol nyelven medikusok oktatását biztosították.
Az akkori lakásépítési program keretében Óbuda-Békásmegyeren több lakótelep épült. Lakosainak száma meghaladta a 170 ezret. Ezért az új kórház felépítése ismét előtérbe, majd napirendre került. Vezetői megbízása alatt a kórház hihetetlen mértékű bővítésen és fejlesztésen ment keresztül.1981-ben megépült az ,,A” épület, majd öt év múlva 1986-ban a ,,B” épület és még ebben az évben átadták a felújított ,,C” épületet is. Mindemellett arra is nagy gondot fordított, hogy az akkori legjobb szakembereket hívja meg az új osztályok élére. A három szakaszban épült kórház együttes ágylétszáma 1986-ban 735 volt, mintegy 1000 fő dolgozói létszámmal működött a betegellátás. Az öt belgyógyászati osztály mindegyike specializált feladatot lát el mind a mai napig.
Elmondhatjuk, hogy dr. Markovits György nevéhez fűződik Óbuda-Békásmegyer térségében a Szent Margit Kórház épület együtteseinek kialakítása, valamint a kerületi integrált egészségügyi ellátás megvalósítása. Nemcsak a Margit kórházat és az akkor működő két rendelőintézetet vezette, hanem az integrált kerületi egészségügyet is. A Vörösvári úti I. sz. Szakrendelőintézetet 1959-ben, a II. számút (Békásmegyer) 1986-ban nyitották meg. A Szent Margit Kórházért tett elévülhetetlen érdemeiért, mellyel történelmet írt, méltán kiérdemelte a Szent Margit Emlékplakett adományozását.”
Az emléktábla avatáson dr. Markovits György családja, volt munkatársai, a Budapesti Szent Margit Kórház menedzsmentje és a kórház dolgozói voltak jelen.



