Margit-napi ünnepség a Szent Margit Kórházban

A Margit-napnak hagyománya van a Szent Margit Kórházban. 2013 óta ünnepeljük, melynek különlegessége, hogy egészségügyi dolgozóként önmagunkról nem a hagyományos Semmelweis-napon emlékezünk meg, hanem az intézmény névadója, Szent Margit neve napján.

Június 10-én ünnepséget szerveztünk, amelyen jelen volt Dr. Ralovich Zsolt az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő intézményvezető főigazgatója és Dr. Molnár-Gallatz Zsolt stratégiai főigazgató-helyettese, valamint Nagy Edit a Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő ápolási igazgatója.

A Margit-napi eseményünkre elfogadták a meghívásunkat a Magyar Honvédség Budapesti Helyőrség Zenekarának katonazenészei is, akik a pandémia alatt Budapesten és környékén nyolc különböző kórházban teljesítettek kórházi segítő szolgálatot, köztük a Szent Margit Kórházban is, ahol főként egészségügyi szakképesítést nem igénylő feladatokat láttak el.

A Szent Margit Kórházban szolgáló katonazenészek:

  • Ambrus Szabolcs törzsőrmester
  • Juhász Gergely törzsőrmester
  • Orbán Ádám törzsőrmester
  • Kenesei András őrmester
  • Péti Sára őrmester
  • Vaszkó György őrmester

Az idei évben a pandémiás járvány miatt rendhagyó módon vagyunk kénytelenek Kórházunk születésnapját megünnepelni. Az elmúlt időszakban végzett áldozatos és fáradhatatlan munkájáért, helytállásáért a Kórház valamennyi dolgozóját dicséret illeti.

Az Intézmény menedzsmentje a hagyományoknak megfelelően jutalmazza kimagasló tevékenységet végző Kollégákat. Főigazgatói/igazgatói dicséreteket, adjunktusi előléptetéseket adtunk át és elbúcsúztunk a nyugdíjba vonuló Kollégáinktól, megköszönve az évtizedekig, vagy évekig tartó áldozatos, kitartó munkájukat.

A Kórház menedzsmentje azon személyeket emeli ki, akik valamivel mégiscsak többet tettek a zavartalan és biztonságos működésért, betegellátásért a járványügyi helyzetben is.

A főigazgatói köszöntők után került sor a dicséretek és kinevezések átadásra.

A Szent Margit Kórházban a betegellátás területén végzett kiemelkedő szakmai munkájáért Főigazgatói dicséretben részesültek:

  • Oltási Koordinációs Iroda munkatársai képviseletében Kreka Judit, irodavezető
  • Beck Monika Kommunikációs és sajtóreferens,
  • Barber Tamás Logisztikai osztályvezető-helyettes.

A Szent Margit Kórházban végzett kiemelkedő szakmai munkájáért Orvos Igazgatói dicséretben részesült:

  • Novák Mária Márta, a Központi Laboratórium osztályvezető főorvosa.

A Szent Margit Kórházban végzett kiemelkedő szakmai munkájáért Ápolási Igazgatói dicséretben részesültek:

  • Varga Árpádné, a Sebészeti Osztály osztályos főnővére és
  • Tóthné Weidinger Andrea, a Krónikus Belgyógyászati Osztály osztályos főnővére.

A Szent Margit Kórházban végzett kiemelkedő szakmai munkájáért Gazdasági Igazgató-helyettesi dicséretben részesültek:

  • Romasovszki-Papp Renáta, osztályvezető helyettes
  • Takács Lászlóné, főkönyvi könyvelő.

A Szent Margit Kórházban a pandémia alatt végzett kiemelkedő szakmai munkájáért, együttesen Orvosigazgatói és Ápolási Igazgatói dicséretben részesültek:

  • COVID Osztály, képviseletében Lengyel Zoltán osztályvezető főorvos úr és Bánhegyi Ildikó osztályos főnővér,
  • COVID Intenzív Osztály, képviseletében Ferenczi Balázs osztályvezető főorvos úr és Ruzsinszky Szilvia osztályos főnővér.

Gratulálunk minden dicséretben részesülő Kollégának!

Az orvosok intézményen belüli szakmai, erkölcsi előmenetelének szabályzata alapján adjunktusi kinevezést kapott:

  • adjunktusi kinevezést kap Dr. Tóth Kinga, a II. Belgyógyászati Osztály szakorvosa
  • adjunktusi kinevezést kap Dr. Kerekes Gabriella, a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály szakorvosa
  • adjunktusi kinevezést kap Dr. Sárközi Adrienn, az I. Belgyógyászati Osztály szakorvosa.

Gratulálunk a Kollégáknak az előléptetésekhez!

Sajnálatos módon a nyugállományba vonuló munkatársainktól nem állt módunkban személyesen elbúcsúzni, azonban a Szent Margit Kórház nevében megköszöntük munkájukat és hosszú, boldog és egészséges nyugdíjas éveket!

Nyugdíjba vonult munkatársaink:

  • Brunekker Borbála, a Kardiológiai Osztály orvosírnoka,
  • Knapp Györgyné, a Kardiológiai Osztály ápolója,
  • Pitini Nándorné, a Kardiológiai Osztály ápolója,
  • Rőth Tibor, a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály osztályvezető főorvosa,
  • Némethy Csilla, a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály aneszteziológiai szakasszisztense,
  • Csőke Éva, az Intenzív Osztály szakasszisztense,
  • Bajor Gábor, az Urológia szakorvosa,
  • Majercsik Eszter, a Krónikus Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa,
  • Rahmé Michel, a Sebészeti Osztály szakorvosa,
  • Riczyné Halma Erzsébet, a Központi Műtő ápolója,
  • Háromné Szabó Lilla, az Anyaggazdálkodási Csoport anyaggazdálkodója,
  • Takács Attiláné, az Anyaggazdálkodási Csoport anyaggazdálkodója,
  • Szántóné Kálmán Mária, a Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály ultrahang diagnosztikai szakasszisztense,
  • Tokics Éva, a Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály ultrahang diagnosztikai szakasszisztense.

A rendezvény zárásaként a Budapesti Helyőrség Zenekara egy filmzenei összeállítással készült. Vezényelt Nagy Zsolt százados.

A zenekarról feladatkörébe tartozik a főváros és Pest megye magas számú állami és katonai protokolláris ünnepségeinek katonazenekari biztosítása, a nemzeti ünnepeken való zenekari közreműködés, valamint a Magyar Honvédség életével összefüggő események zenei kiszolgálása. Részt vesznek a Sándor Palota zenés őrségváltásaiban, hétvégénkként Budapest több pontján térzenékkel népszerűsítjük a Magyar Honvédséget a lakosság, illetve a külföldi turisták körében. Köszönjük a katonazenészeknek a nem mindennapi zenei előadást!

A Budapest Helyőrségi Zenekar adott meglepetéskoncertet

 

 

 

 

Köszönjük az Édes Szelet Cukrászdának, a Fornetti Kft.-nek és a Koch Borászatnak, hogy támogatásukkal segítették a Szent Margit Kórház Margit-napi ünnepségének megvalósulását!