Budapest, 2016. október 10. Az Általános Belgyógyászati Osztály 444-es számú helyiségét az osztály dolgozója, Földi Andrea fogadta örökbe, így csatlakozva harmadikként a nyár elején meghirdetett „Fogadj örökbe egy helyiséget a Szent Margit Kórházban” kezdeményezéshez. Az örökbefogadás részeként sor került a padozat felújítására, falfelületek festésére, bútorok beszerzésére, a régi függönyök lecserélésére és új képek kihelyezésére.
Igazi családi hangulat uralkodott az örökbefogadási ünnepségen. „Büszkék lehetünk arra, hogy a menedzsmenttel együtt a kórház dolgozói is sajátjuknak érzik az Intézményt. Köszönjük Andreának, hogy támogatásával megújulhatott egy olyan helyiség, mely fontos feladatot lát el járóbeteg-ellátás részeként, így fontos bázisa az Általános Belgyógyászati Osztálynak” – mondta el köszöntőjében Dr. Badacsonyi Szabolcs főigazgató.
![foldi-andrea](https://fejlesztes.szentmargitkorhaz.hu/wp-content/uploads/2022/06/Foldi-Andrea-201x300.jpg)
Földi Andrea ápoló 30 éve dolgozik az osztályon. Napi munkavégzése, a páciensekkel való találkozások és beszélgetések során döntötte el, hogy csatlakozik a „Fogadj örökbe” kezdeményezéshez. Mint mondta: fontosnak tartja, hogy a magas szakmai színvonalú kezelés mellett a környezet, a helyiség berendezése is a magasabb ellátási szintnek feleljen meg. Ez növeli a betegelégedettséget, összességében a kórházi ellátás színvonalát.
![ph-d-dr-juhasz-mark](https://fejlesztes.szentmargitkorhaz.hu/wp-content/uploads/2022/06/Ph.D.-Dr.-Juhasz-Mark-259x300.jpg)
Ph.D. Dr. Juhász Márk osztályvezető főorvos bemutatta a felújított helyiséget. Az angiológiai ambulancián gondozott obliteratív érbetegségben szenvedő páciensek itt kapják meg a keringést javító infúziós kezelést, valamint a diabéteszes betegek is, akiknek így jó hatásfokkal tudják csökkenteni a fájdalmaikat. Ezek mellett számos agyi keringés javító infúziót adnak időseknek, hogy szédülésüket csökkentsék és járásukat javítsák. Mindezt úgy, hogy a kezelésen részt vevőknek egy éjszakát sem kell a kórházban tölteniük. Ebben a helyiségben történik továbbá az altatásos endoszkópos vizsgálaton átesett páciensek megfigyelése is. Főorvos úr kiemelte, hogy a helyiség a felújítás során alkalmassá vált a reggeli referálók, study megbeszélések és oktatási célú összejövetelek színvonalas környezetben történő lebonyolítására is.
![helyiseg_444](https://fejlesztes.szentmargitkorhaz.hu/wp-content/uploads/2022/06/helyiseg_444-300x209.jpg)
![dr-badacsonyi-szabolcs-es-foldi-andrea](https://fejlesztes.szentmargitkorhaz.hu/wp-content/uploads/2022/06/Dr.-Badacsonyi-Szabolcs-es-Foldi-Andrea-300x201.jpg)