Egészségnap a Graphisoft Parkban

Egészségnapot tartott a Szent Margit Kórház az óbudai Graphisoft Park Családi napján, 2015. szeptember 4-én, pénteken. Belgyógyászati szűrés keretében vércukorszint mérésére, valamint a hormonháztartás és pajzsmirigyműködés ellenőrzésére került sor. A kardiológiai vizsgálaton rizikóbecslés és EKG vizsgálat után mindazokat, akiknél eltérést, vagy rendellenességet találtak, a kórház ambulanciájára hívták komplett kardiológiai vizsgálatra.

218356
Bús Balázs és Badacsonyi Szabolcs

Ezen kívül az Egészségnapon elérhető volt még onkológiai tanácsadás, ahol tünetekről és szűrésekről lehetett érdeklődni, a pszichológussal pedig arról lehetett beszélgetni, hogy a túlhajszoltság, az állandó bizonyítani akarás hogyan befolyásolja testi-lelki egészségünket, illetve mennyire növeli a betegségek kialakulásának kockázatát. Gyógytornászok, dietetikusok étrendről és életmódváltásról adtak tanácsokat az érdeklődőknek. Az egyik legnépszerűbb vizsgálat a járásanalízis volt, ahol számítógépes program segítségével állapították meg, kinek milyen tartáshibája van, és ennek alapján tettek javaslatot arra, hogyan lehet segíteni az adott problémán.

A program – melyet Bús Balázs polgármester úr is meglátogatott – nagyon sikeresnek bizonyult, hiszen a 10-18 óra között rendelkezésre álló időben folyamatosan zajlottak a szűrések, az előzetesen bejelentkezőkhöz pedig sokan csatlakoztak a nap folyamán. Reményeink szerint a Kórház ily módon is hozzá tudott járulni a kerületben élő és dolgozó polgárok egészségéhez, egészségtudatosságának erősítéséhez. Bízunk benne, hogy ennek érdekében további együttműködésre lesz lehetőség a Graphisoft Parkkal és az ott működő cégekkel, intézményekkel egyaránt.

218366218358 218359 218357