A menedzserszűrés nyertesei

A saját egészségükért sportolókat jutalmazta a Szent Margit Kórház teljeskörű szűrővizsgálattal. Azokat, akik az Óbuda Sport és Szabadidő Nonprofit Kft. futó és kerékpáros rendezvényein magas teljesítményt nyújtottak.

Legutóbb az 5. Óbudai Futófesztivál győzteseit, illetve a biciklis napon résztvevők közül a nyerteseket jutalmazta menedzserszűréssel a kórház.

224202

Az első napon három hölgy jelent meg, a második napon öt férfi és egy nő. Akadt köztük olyan, aki a félmaratonban győzött, de olyan is, aki rövidtávon lett az első. Mindenkire jellemző volt, hogy legalább heti öt alkalommal sportolt, és nem a versenyzés, hanem saját egészsége miatt. A jutalmazottak belgyógyászati, kardiológiai, röntgen, ultrahang, nőgyógyászati, illetve mammográfiai, s az ezekhez kapcsolódó laboratóriumi vizsgálatokon vettek részt.  Az éhgyomorral érkező sportolókat délelőtt egy kis reggelivel vendégelte meg a kórház. A szűrésen résztvevők kezdetben kicsit szorongtak, de az első vizsgálatok után már feloldódtak.A Szent Margit Kórház fontosnak tartja a rendszeres szűrővizsgálatokat, amellyel megelőzhetők a súlyos betegségek. Az egészségtudatos életmód, a rendszeres mozgás szerepe az egészségmegőrzésben pedig elvitathatatlan. Ezekre szeretnék felhívni a figyelmet a kórház dolgozói.

A kórházban, térítés ellenében lehetőség van teljes körű szűrővizsgálatra előzetes bejelentkezés, időpont egyeztetés után. Aki ilyenre vállalkozik, az egy délelőtt alatt végez minden vizsgálattal.

A szűrés fontosságát az is igazolta, hogy a megjelent sportolók között többen is voltak már, akiknél ennek köszönhetően még időben észrevettek valamilyen elváltozást.