Szakmaközi összefogás a várandós édesanyákért

2026. február 27-én első alkalommal került megszervezésre egy olyan szakmaközi fórum, amelyen a Pilisvörösvár járásban dolgozó területi és vegyes körzetet ellátó védőnők, valamint a Budapesti Szent Margit Kórház Szülészeti-Nőgyógyászati Osztályának és Várandósgondozójának szakemberei vettek részt.

A fórum célja, hogy még hatékonyabb együttműködés legyen a közös gondozottak érdekében.

Az alap- és a fekvőbeteg-ellátás szakemberei, a területi védőnők, a szülésznők, a szülész-nőgyógyász szakorvosok és a kórházi védőnők nyílt, konstruktív szakmai párbeszédet folytattak a mindennapi gyakorlatot érintő kérdésekről.

A kezdeményezést Skarupa Anita ápolási igazgató nyitotta meg, és támogatásáról biztosította a fórum résztvevőit a jövőbeni folytatást érintően.

Intézetünk munkatársai (védőnők, csecsemőgondozók, a várandósgondozás vezetője és az osztály főnővére) bemutatták a gondozás kórházi folyamatát, és a program zárásaként a résztvevők megtekintették a Várandósgondozó korszerűen felszerelt részlegét is, hiszen a személyes benyomás tovább erősíti az együttműködést.

Hisszük, hogy a szakmai párbeszéd erősítése közvetlenül hozzájárul a kismamák és családjaik magas színvonalú ellátásához.

Köszönjük a kezdeményezést, várjuk a folytatást!

Széchenyi 2020
Skip to content