Ökumenikus istentisztelet volt a Szent Margit Kórházban

“Ha tudjuk, hova és kihez tartozunk, még egy kórház is lehet hegy”
A Szent Margit Kórház főigazgatójának, Dr. Szentes Tamásnak a kezdeményezésére tartottak ökumenikus vecsernyét. A prédikációban Balog Zoltán református püspök arról is beszélt: mindig az Isten teszi meg az első lépést az ember felé.

Az idei ökumenikus imahét keretében január 21-én, csütörtökön 17 órától a Szent Margit Kórház Konferenciatermében Kocsis Fülöp metropolita vezetésével tartottak ökumenikus vecsernyét, melyen részt vett Fischl Vilmos a Magyar Ökumenikus Tanács főtitkára és P. Puthukulathil Sabu József szalézi atya, az intézmény kórházlelkésze is.

A hegyi beszéd evangéliumának elhangzása után Balog Zoltán református püspök a szent beszédben arra irányította figyelmünket, hogy amikor együtt imádkozunk, mi is egy hegyen vagyunk, Mesterünk, Urunk felemel minket oda, fölé emel mindannak, amit Madách Imre más összefüggésben az ’érdekek mocskának’ nevez.

„Az Úr jelenlétében felette tudunk lenni annak, ami a mindennapokban minket beszennyez, letaglóz, leigáz, meghamisít, elveszi a lelkesedésünket, sőt a lelkünket is sokszor. A hegyen nincs ilyen, mert felette áll mindennek. A hegy nem feltétlenül földrajzi magasságot jelöl, belül is lehet, belül a belső életünkben, ahová újra és újra bezárkózunk, hogy magunk lehessünk magunkkal és azzal, aki az életünk ura.”

Ahogy az egyház egyik nagy tanítója mondta a 16. században: „Az Isten közelebb tud lenni hozzánk, mint mi saját magunkhoz.” Micsoda misztérium belül lenni vele és magunkkal.

A vecsernye után Kocsis Fülöp metropolita atya megköszönte a kórház igazgatójának meghívását, és elmondta, miközben az egyházak egységéért imádkoztak, tulajdonképpen egymásért imádkoztak: „ez köt bennünket össze, az Istenre való rászorultságunk.”

Zárásképpen Fülöp metropolita atya felolvasta Prof. Dr. Kásler Miklós levelét. Az emberi erőforrások miniszterének nem volt lehetősége részt venni az ökumenikus imádságon, de ily módon ki szerette volna fejezni támogatását a kezdeményezés felé.

A koronavírus-járvány miatti korlátozások nem tették lehetővé, hogy a kórház dolgozói és más hívek részt vegyenek a szertartáson, ezért az imádság világhálón volt követhető.

A vecsernye IDE kattintva visszanézhető.

Forrás:

https://hd.gorogkatolikus.hu/Ha-tudjuk,-hova-es-kihez-tartozunk,-meg-egy-korhaz-is-lehet-hegy-2021-januar-22