Szeptember 20-án van a Nőgyógyászati Onkológiai Világnap. Világszerte 25 országban egészségügyi szervezetek, orvosok, szakértők és több ezer érintett mozdul meg ezen a napon, egy cél érdekében: hogy együtt felhívják a figyelmet a nőgyógyászati daganatos betegségekre, amelyeket több mint egymillió nőnél diagnosztizálnak minden évben.
A három fő nőgyógyászati daganattípus közül hazánkban a méhnyakrákot mintegy 1000, a méhtest daganatot 1800, a petefészek daganatot 1400 nőnél diagnosztizálták 2019-ben a Nemzeti Rákregiszter adatai szerint. Mindegyik daganatféleség sajátságos, a méhnyakrák esetén a HPV fertőzéssel való összefüggés, a méhtest daganatoknál az évente növekvő új esetek száma a figyelemfelhívó, míg a petefészek daganat esetén az előrehaladott, áttétes új betegek magas száma elgondolkodtató. A nőgyógyászati daganatok egy része megelőzhető. A rendszeres szűrővizsgálatokkal és az egészséges életmóddal a daganatok kialakulásának kockázata csökkenthető, a szűrővizsgálatokon való részvétel pedig a már kialakult betegségek esetén segíti a korai diagnózis felállítását, így egy hatékonyabb kezelés lehetőségét.
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, amikor világszerte különböző kampányokkal hívják fel a nők figyelmét a betegségre, a mammográfiás szűrés és a megelőzés fontosságára! Magyarországon évente közel nyolcezer új emlődaganatot diagnosztizálnak és mivel a korai stádiumban felismert emlődaganat jó eséllyel gyógyítható, így a hangsúly nagyrészt a megelőzésen van. Intézményünk ebben a hónapban betegtájékoztató anyagokat készít a szűrésről, a megelőzésről és magáról a betegségről. Ezzel is évről évre nyitunk a lakosság felé, mert szükségét látjuk annak, hogy az emberek megfelelő információt kapjanak egy adott betegségről, annak esetleges következményeiről. Magyarországon minden 8-9. nőt érint az emlőrák az élete valamely szakaszában, ezzel párhuzamosan családjukat, környezetüket is
A Bio-Fungi Kft. hetedik alkalommal támogatja GoPink kampányával a Budapesti Szent Margit Kórházat, amely a nőkről – nőkért szól és a szűrés fontosságára hívja fel a figyelmet. „A GoPink kampány célja, hogy a rózsaszín csomagolású gombáinkon keresztül is felhívjuk a figyelmet a mellrák megelőzésére, az önvizsgálat és a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára, hiszen a korai felismerés kulcsfontosságú. Szeretnénk, ha a kampány időszakában a gomba nemcsak egy egészséges élelmiszerként jelenne meg a vásárlók előtt, hanem egy fontos ügy üzenetét is közvetítené. Emellett a kampánnyal aktívan szeretnénk hozzájárulni a mellrák elleni küzdelemhez, valamint a daganatos betegek gyógyulásának és kezelési körülményeinek támogatásához. Fő üzenetünk, hogy figyeljünk magunkra és egymásra, hiszen a megelőzés és a korai felismerés életet menthet.”
A korábbi évek rózsaszín kampánynak köszönhetően új kúrakezelő ágyakat kapott az Onkológiai Osztály kemoterápiás kezelőhelyisége, ahol a betegellátás során, színvonalasabb elhelyezést és körülményeket biztosíthatnak a betegek számára. Megújult a Mammográfiás Szűrés és Diagnosztikai Szakrendelés váróterme, a Sebészeti Osztály korszerű, modern az emlősebészetben alkalmazott orvosi műszereket kapott, amely az az emlőrákkal küzdő nők gyógyulási esélyeit növeli. A tavalyi évben befolyt támogatásból az Onkológia Osztály fekvőbeteg-ellátó részlege modern ágyakat kapott, ahol havonta, mintegy 300 beteg ellátása történik.
A kórház vis major keretéből idén az Onkológiai Osztály számára beszerzésre került egy fejbőrhűtő berendezés is. A fejbőrhűtéses terápia hatékony módszernek bizonyul a hajhullás mérséklésében, lehetőséget biztosítva a betegeknek arra, hogy megőrizzék hajukat a kezelés során. A fejbőrhűtéses terápia egyre inkább beépül az onkológiai ellátásba.
A kemoterápia okozta hajhullás a daganatos betegek számára az egyik leginkább megterhelő mellékhatás, amely jelentős pszichoszociális következményekkel, például csökkent önbecsüléssel, megváltozott testképpel és romló életminőséggel jár. A fejbőrhűtéses terápia hatékony módszernek bizonyult a hajhullás mérséklésében, lehetőséget biztosítva a betegeknek arra, hogy megőrizzék hajukat a kezelés során. A fejbőrhűtéses terápia egyre inkább beépül az onkológiai ellátásba. A kemoterápia előtti hűtés, az „előhűtés” időtartama jellemzően 5-30 perc között mozog, míg az utóhűtési idő 15 perctől 4 óráig tarthat. Az eljárás előnye, hogy ez nem egy invazív eljárás a kemoterápia okozta hajhullás kockázatának csökkentésére. Az eljárás lényege a fejbőr hűtése a kemoterápiás infúzió beadása előtt, alatt és után, a szőrtüszők kemoterápiás károsodástól való védelme érdekében. A fejbőr hipotermiája (csökkent hőmérséklete) úgy sikerül elérni, hogy egy hűtőközeget keringetnek rugalmas sapkákban, így biztosítva az állandó, alacsony hőmérsékletet a kezelés teljes időtartama alatt. A fejbőrhűtéses terápia csak bizonyos kemoterápiák esetén kerül alkalmazásra, az ún. taxán- és antraciklin-alapú kemoterápiás kezelések esetében a leghatékonyabb. A hűtés az érszűkületen alapul, amely csökkenti a véráramlást – és ezáltal a szőrtüszők kemoterápiás szereknek való kitettségét. Emellett csökkentheti a tüszősejtek anyagcsere-aktivitását és a kemoterápiás szerek felvételét, tovább mérsékelve ezzel a hajhagymák károsodását.A hatékonyság maximalizálása érdekében a betegek a kemoterápia beadása előtt egy hűtési szakaszon (előhűtés) mennek keresztül, majd az infúzió befejezése után is folytatják a hűtést (utóhűtés). Az eljárással a hajszálak megtartásának 50%-os vagy annál nagyobb arányú esélye van. Mivel az eljárás hosszabb időt vesz igénybe, célszerű, hogy a betegek vigyenek magukkal több réteg ruhát, hogy melegen tartsák magukat a beavatkozás alatt. Továbbá javasolt olyan kendő, vagy időjárástól függően vékonyabb vagy melegebb sapka, ami eltakarja a fejüket a hazaút során, mert ekkor nedve a hajuk. Egy sapka vagy egy kapucnis pulóver tökéletes lehet. A kényelmük biztosítása érdekében hozhatnak nyakpárnát és takarót. Közben olvashatnak, vagy filmet nézhetnek, vagy zenét hallgathatnak, hogy ezek eltereljék a figyelmüket. Hasznos lehet egy uzsonna, valamint a kedvenc forró ital az infúzió előtt.Az első 15 perc nehezebb lehet a hidegérzés miatt, de ekkor kérhet a páciens fájdalomcsillapítót.A betegeknek tudniuk kell, hogy egyrészről a fejbőrhűtésre fel kell nekik készülniük (hajpánt, gél, haj előkészítése). A haj előkészítésével csökkenteni lehet a haj térfogatát, így megszabadul a fejbőr a szigetelő „légzsákoktól”, segíti a hővezetést, hogy a hő könnyen távozzon a fejbőrből.
A hajat a hajkoronánál négy vagy több részre szét kell választani, vízzel lehet segíteni a hajra felhelyezendő kondicionáló szétoszlását a hajban. A beavatkozás alatt védeni kell a homlokot, mely tele van idegvégződésekkel, és ha a belső sapka közvetlenül érintkezik a homlokával az kellemetlen lehet.. A homlok védelmére egy puha, rugalmas fejpántot célszerű használni.
A betegek időnként fejfájásról és kellemetlenségről számoltak be az állszíj elhelyezése, a nyomás és a sapka hűtése miatt, ami a hosszan tartó kezelési idővel kapcsolatos frusztrációhoz vezet. A hajtípus egy további, páciensspecifikus tényező, amely befolyásolhatja az SCT hatékonyságát.

Az eseményen részt vett:
- Dr. Boér Katalin Onkológiai Osztály, osztályvezető főorvos (Budapesti Szent Margit Kórház),
- a GoPink kampány / BioFungi Kft. részéről Mutsy Árpád ügyvezető, és
- Krisztina, egy érntett női páciens.



