Győztesek szűrése

Immár másodszor jutalmazta a Szent Margit Kórház azokat az óbudaiakat, akik sikeresen vettek részt a kerületi sport és szabadidő rendezvényeken, vagyis rendszeres mozgással tesznek egészségükért.

A kórház orvosai és ápolói a megelőzés érdekében fontosnak tartják a szűrővizsgálatokat. Legutóbb az5. Óbudai Futófesztivál győzteseit, illetve a biciklis napon résztvevők közül a nyerteseketjutalmazta menedzserszűréssel a kórház. Az első napon három hölgy jelent meg, akik belgyógyászati, kardiológiai, röntgen, ultrahang, nőgyógyászati illetve mammográfiai, s az ezekhez kapcsolódó laboratóriumi vizsgálatokon vettek részt.  Az éhgyomorral érkező sportolókat délelőtt egy kis reggelivel vendégeltük meg.

223329

A Szent Margit Kórház egyet ért Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatnak elsődleges célkitűzésével, a Mozgásban a város ars poeticájával, mely szerint a sport valamennyi társadalmilag hasznos funkciója érvényesül. Jelentős szerepe van az egészségmegőrzésben, az ifjúság nevelésében, a szabadidő hasznos és aktív eltöltésében.  2015-ben a legnépszerűbb eseményeket megduplázták, így az Óbudai Futófesztivál őszi rendezvényét is megtartották. A Szent Margit Kórház e verseny győzteseinek ajánlott fel egy-egy teljes körű egészségügyi szűrővizsgálatot.A 2015-ben ugyancsak második alkalommal megtartott Tour de Óbuda résztvevői késő nyári napsugarakban kerékpározhattak a  választott távon. Ezt a fajta családias aktív, sportos kikapcsolódást is jutalmazta a Szent Margit Kórház.

A szűrés fontosságát az is igazolta, hogy a megjelent sportolók között többen is voltak már, akiknél ennek köszönhetően még időben észrevettek valamilyen elváltozást.