Egymillió forint értékű adományt kapott a Szent Margit Kórház

Már szinte hagyománynak számít, hogy az ünnepek közeledtével az intézményben dolgozók részére a Duna Autó Zrt. műszaki cikkeket ajándékoz.

Az adományokat (hűtőszekrényt, mikrohullámú sütőt, kávéfőzőt, vízforralót, kenyérpirítót, melegszendvics-sütőt) 2021. december 21-én adta át Ormos Péter igazgató a Szent Margit Kórház főigazgatójának, Dr. Nagy Mihálynak, aki elmondta, hogy „bár a hétköznapokban nem érezzük annyira súlyosnak a járványhelyzetet, mint tavaly karácsonykor, az egészségügyi intézményekben folyamatos a járványügyi ellátás”.

„Vállalatunk életében mindig is kiemelt szerepet töltött be a társadalmi felelősségvállalás és a lokálpatriotizmus – mondta Ormos Péter, a Duna Autó Zrt. igazgatója, aki immár hatodik éve adta át a cég ajándékait a Szent Margit Kórháznak.
“A karácsony közeledtével mi így fejezzük ki köszönetünket és tiszteletünket az egészségügyi dolgozók kitartó munkájáért.”