Jelentős állomás volt intézményünk életében 2026 07.09., csütörtök.
Örömmel értesítjük dolgozóinkat, kollégáinkat valamint a Budapesti Szent Margit kórház ellátási területéhez tartozó lakosokat, polgárokat az alábbiakról:
Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter és Dr. Buga László kórházi fekvő és járóbeteg ellátásért felelős államtitkár tett látogatást kórházunkban. A műtő felújítás kapcsán az eddig elkészült két új műtő valamint a műtőblokk egészének megtekintésére került sor.
Miniszter Úr a Kardiológiai Osztály orvosaival is találkozott annak okán, hogy meglátogatta egy egykori egyetemi csoporttársát.
E mellett sor került egy megbeszélésre is, amelyen a vendégeink mellett intézményünk szakmai vezetősége is jelen volt. Mind a Miniszter Úr, mind az Államtitkár Úr részéről érdeklődést, figyelmet és kollegialitást tapasztaltunk. A mintegy két órás látogatás során a Budapesti Szent Margit Kórház jelen működése mellett jövőbeli terveinket, valamint a fekvőbeteg ellátás részleteit is érintő, jó hangulatú megbeszélés történt.
Köszönjük Miniszter Úr és Államtitkár Úr megtisztelő látogatását. Szakmai nyitottsággal, korrekt partnerként várjuk a további közös munkát.
Dr. Varju Imre Zoltán főigazgató





