Budapest, 2017. március 02. Közel 200 négyzetméteren újult meg a Szent Margit Kórház egyik speciális egysége, a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály (KAITO). A kivitelezés során a Duna Autó Zrt. vállalta az osztály teljes területének festését és a helyiségek belső nyílászáróinak mázolását.  A munkálatok elvégzéséhez szükség alapanyagok, eszközök beszerzését és a festést végző szakembereket az autóértékesítéssel és szervizeléssel foglalkozó cég biztosította 1,5 millió forint értékben. A támogatás összegéből két modern televízió készüléket is ajándékoztak a Krónikus Belgyógyászati Osztálynak.

dr. Badacsonyi Szabolcs főigazgató, Ormos Péter igazgató és Gáspár Laci énekes

Az átadás alkalmából rendezett ünnepségen dr. Badacsonyi Szabolcs főigazgató köszönetet mondott a jelentős adományért a Duna Autó Zrt. vezetőinek és reményét fejezte ki, hogy e partneri együttműködés a jövőben is folytatódik. A felújítás után a Szent Margit Kórház speciális részlegén dolgozó orvosok, ápolók modern, frissen festett környezetben láthatják el a betegeket, ahol a szakemberek a veszélyeztetett életfunkciók pótlását illetve helyreállítását, ezzel együtt az intenzív megfigyelést végzik. Itt történik a műtétre váró betegek kivizsgálása, előkészítése, a műtéthez szükséges fájdalommentesség biztosítása, az operáció utáni szoros megfigyelés és ellátás is. Az osztályon állandó a vészhelyzet és az életmentés, ezért a felújítás megkezdése előtt, több szervezeti egység részéről is összehangolt előkészület zajlott. A munkavégzés zökkenőmentesen egy hét alatt befejeződött.

„Társaságunk számára mindig is kiemelten fontos volt a helyi szintű társadalmi felelősségvállalás. Több szociális intézményt, szervezetet támogatunk a III. kerületben és örömmel tölt el minket, hogy ezúttal a Szent Margit Kórháznak segíthettünk” – mondta

Ormos Péter igazgató, Duna Autó Zrt.

Ormos Péter, a Duna Autó Zrt. igazgatója. Hozzátette: természetesen a kórház a jövőben is számíthat társaságunk támogatására. dr. Ferenczi Balázs a KAITO osztályvezető főorvosa megköszönte a gyors, precíz felújítást.  Örömét és elismerését fejezte ki a Kórház menedzsmentjének, hogy ilyen kreatív kezdeményezésekkel is segítik az Intézmény fejlesztését.

Puskás Péter, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának alpolgármestere is jelen volt a rendezvényen, köszönetet mondott a Duna Autó Zrt.-nek. Hangsúlyozta: a „Fogadj örökbe egy helyiséget” kezdeményezés, a sorozatos örökbefogadások a betegellátást, Óbuda lakosságát szolgálják.

A támogatásból a Krónikus Belgyógyászati Osztály két modern TV készüléket kapott. Itt is

Új televízió a Krónikus Belgyógyászati Osztályon

elvégezte a cég a készülékek működéséhez szükséges kivitelezést a megfelelő rögzítő konzolokkal, a TV adás vételéhez szükséges beltéri set-top boxokkal. Az egyik TV-t a társalgóban helyezték el, amely egy központi élet- tér az osztályon tartózkodó betegek számára. Itt televíziózással, közös programokkal, kézműves foglalkozásokkal töltik az időt. A másik készüléket egy négyágyas kórteremben üzemelték be. Ph.D. Dr. Majercsik Eszter főorvosnő személyes gondolatokkal folytatta:„a betegek rendkívül örültek a televíziónak, várják a kedvenc sorozatuk kezdő időpontját, idejük nagy részében filmeket néznek”.

Gáspár Laci és Ormos Péter

Az ünnepség végén az örökbefogadó cég képviselői Ormos Péter igazgató és Gáspár Laci énekes, előadóművész, a Duna Autó Zrt. jótékonysági nagykövete egy jelképes, közös festéssel fejezték be az osztály felújítási munkálatait.