Az országban egyedülálló kezdeményezésként elsőként vállalkozott a Szent Margit Kórház arra, hogy OKJ-s végzettséget nyújtó, iskolarendszeren kívüli képzési programokat indít, azaz saját Képzési Központot hoz létre. 

dr. Badacsonyi Szabolcs főigazgató

A Képzési Központ elindítása alkalmából szervezett sajtótájékoztatón dr. Badacsonyi Szabolcs a Szent Margit Kórház főigazgatója elmondta: többek között azért is jelent újdonságot az egészségügyi szakdolgozók képzésében, mert a Kórház falain belül egy helyen biztosít elméleti és gyakorlati képzéseket saját munkatársaink és az ország valamennyi régiójából érkező egészségügyi dolgozók, illetve az egészségügy iránt érdeklődők számára, elsősorban az Intézmény szakembereinek közreműködésével.

Hangsúlyozta, hogy a Szent Margit Kórház az első olyan közkórház, ahol egyetemi háttértől, képzésektől függetlenül, kórház által szervezett és működtetett Képzési Központ jött létre OKJ-s képzések nyújtására.

A Kórház vezetése 2017 őszén hét képzés szakmai programját dolgozta ki és engedélyeztette, ezek közül 2018 februárjában három képzés indul el: az általános ápolási és egészségügyi asszisztens képzés, az egészségügyi gyakorlatvezető képzés, valamint a nefrológiai szakápoló képzés, közel 30 fő részvételével.

dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár

Ónodi – Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár beszédében gratulált a Szent Margit Kórház vezetésének az új kezdeményezéshez és hangsúlyozta: az egészségügy működtetéséhez nem elegendőek a gépek, vizsgálóeszközök beszerzése; nagyon fontos a törődés, és ennek fontos elemét jelenti az is, hogy a Szent Margit Kórház gondoskodik az egészségügyben dolgozók szakképzéséről. Hozzá tette a kormány is mindent elkövet, hogy az élet- és munkakörülményeket javítsa. Kiemelte, hogy ennek részeként 2016-tól egy négyéves bérfejlesztés indult el, ösztöndíjprogramokat hirdettek, saját és Európai Uniós forrásból azért, hogy az ápolói munkát ismét vonzóvá tegyék. A vidéken lakhatást biztosító nővérszállók felújítása után a budapesti szállók is felújításra kerülnek és még további fejlesztések valósulnak meg a következő 10 évben mintegy 700 milliárd forint értékben, az Egészséges Budapest Program keretében.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a szakképzésért is felelős kormánytagként, egyben a térség országgyűlési képviselőjeként azt hangsúlyozta: mindig örömmel jön a folyamatosan megújuló Szent Margit Kórházba, ahol mindig újítások, fejlesztések zajlanak.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a II. és III. kerület országgyűlési képviselője

Álláspontja szerint az Intézmény észak-budapesti viszonylatban nagyon fontos szerepet tölt be, a kormány ezt figyelembe véve támogatta az Intézmény önállóságának visszaszerzését, és gyógyító munkájának kiemelt fejlesztését.

Az elmúlt időszak fejlesztései közül a radiológiai eszközök megújítását, az energetikai rendszer korszerűsítését és a Gasztroenterológiai Osztály felújítását emelte ki. Hozzátette: az Egészséges Budapest Program keretében a közeljövőben további, több milliárd forintos kormányzati forrás jut a kórház további modernizálására, eszközbeszerzésre és korszerűsítésre. Miniszter úr gratulált a Kórház vezetőinek az egyedülálló Képzési Központ elindításához. Örömét fejezte ki és sok sikert kívánt a további működtetéséhez.

Nádori Judit igazgató – Képzési Központ

Nádori Judit a Képzési Központ igazgatója a Képzési Központ működéséről nyújtott tájékoztatást. Ennek részeként kiemelte: a képzések nyitottak minden érdeklődő számára, folyamatosan várják a jelentkezőket. A Kórház a teljes oktatási folyamatot biztosítja, nemcsak az elméleti és gyakorlati képzést, hanem a komplex szakmai vizsgákra való felkészítést és a helyszíni vizsga lehetőségét is. Az ünnepség végén a Képzési Központ tanulóinak képviseletében jelen lévő Kiss Margit főnővér, valamint Nádori Judit igazgató részére egy emléklapot adott át Varga Mihály miniszter úr és dr. Badacsonyi Szabolcs főigazgató az első évfolyam indulása alkalmából.

Kiss Margit főnővér
Nádori Judit igazgató