Jelentős kormányzati támogatásban részesül a Szent Margit Kórház

Budapest, 2017. február 23. Jelentős kormányzati támogatásban részesül a Szent Margit Kórház –jelentette be sajtótájékoztató keretében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Budapest II. és III. kerületének országgyűlési képviselője.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a II. és III. kerület országgyűlési képviselője

Az Intézményben tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 2016 év végi konszolidációs támogatásból a Szent Margit Kórház 87 millió forintos támogatásban részesült, melyből megújul a gasztroenterológiai osztály, megvalósulhat az „A” épület és mentőbejárat automata ajtóinak cseréje és beüzemelése, kiépül a „B” épületben is a vezetékes orvosi gázhálózat, valamint 30 db komplett számítógépes konfiguráció kerül beszerzésre. A fejlesztések a betegelégedettség növelését, valamint a korszerű betegellátást segítik.

Miniszter úr utalt rá, hogy a támogatás másik eleme uniós forrásból érkezik. Elmondta, hogy a jövőbeni fejlesztési tervek szerint a „B” épület villamos energia fogyasztásának csökkentésére mintegy 130 millió forintot nyert el a Kórház, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében (KEHOP 5.2.11.).

dr. Badacsonyi Szabolcs főigazgató

Dr. Badacsonyi Szabolcs főigazgató beszámolt arról a több mint 2 milliárd forintos energetikai korszerűsítést magában foglaló pályázatról is, amely az egész Kórház infrastruktúráját alapjaiban változtatja meg. Főigazgató úr beszélt a tavaly nyáron útjára indított „Fogadj örökbe egy helyiséget a Szent Margit Kórházban” elnevezésű civil kezdeményezésről is. A lelkes támogatóknak köszönhetően idáig nyolc örökbefogadás valósult meg, ezek több millió forintos támogatást jelentenek a kórháznak.

 

 

Bús Balázs polgármester, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat

Bús Balázs polgármester a sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy a Kórház 2013-ban nyerte vissza újra önállóságát. Örömét fejezte ki, hogy az azóta eltelt időszakban folyamatosan fejlődik és megújul az intézmény. Utalt arra, hogy a kórházi ellátás mellett a következő években megvalósulhat az óbudai járóbeteg szakellátás és az alapellátás fejlesztése is. Köszönetet mondott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, a kerület országgyűlési képviselőjének a támogatásért, valamint dr. Badacsonyi Szabolcs főigazgatónak, hogy Óbuda és az agglomeráció lakosságának megteremtik a biztonságos betegellátás feltételeit.

A sajtótájékoztatót követően Miniszter Úr megtekintette a felújítás előtt álló gasztroenterológiai osztályt.